2013. március 10., vasárnap

1. Fejezet : Egy magányos nap...Vagy mégsem?!


Sziasztok! Itt az első rész:) Mostantól hetente minden vasárnap várható új rész! Remélem ez is tetszik:) Ha igen akkor iratkozz fel, és komizz!;) Nem is húzom tovább a szót! Jó olvasást! Puszi: Húsvétinyuszii;) xx











„Egyedül voltam, mint mindig. Egyedül, mivel testvérem nincsen, anyukám pedig meghalt. Apa pedig dolgozik. Már megint. Túl sok dolga van, és a lánya ilyenkor hátrányba szorul.”

Merengésemből, egyszer csak a telefonom csörgése keltett fel. Apu arca világított a képernyőn. Feldobta a napomat mikor megláttam, hogy felhívott.

-          Szia Apu! – mondtam önfeledten.
-          Szia Lola! Minden rendben? Van egy jó hírem számodra! – mondta apa.
-          Persze, minden rendben. Áruld el! – mondtam kíváncsian.
-          Tudod, most fogjuk kezdeni az X-Faktort, és hát, szóval arra gondoltam, hogy milyen egyedül vagyok.
-          Apa, ez azt jelenti, hogy elmegyek hozzád? – kérdeztem remegő hangon, és a boldogságtól a sírás kerülgetett.
-          Igen Lola! Holnap utazol! Addig pakolj össze minden fontosat a taxi 10-re megy érted. Lazíts és készülj a holnapra! Hamarosan találkozunk! Szeretlek Kicsim!
-          Én is szeretlek apu! Oké, meglesz!

Annyira örültem, hogy holnap végre láthatom apát! Itt nincsen sok barátom, legtöbbször a kutyámmal Lucky-val szoktam lenni. Egyszerűen imádom!



*Délután 5 óra*


Lassacskán nekiállok pakolni. Nagyon izgulok, hogy mi lesz Londonban. Attól függetlenül, hogy apu ott dolgozik, még sosem jártam ott.


*Másnap reggel 9:30*


Felkeltem és azonnal mentem a fürdőszobába, rendbe szedni magam. Feltettem egy kis alapozót és felöltöztem.

 A taxi megállt a ház előtt. Megálltam a konyhában és még egyszer utoljára körbenéztem a házban.

„Viszlát Liverpool, irány London!”

Megfogtam a 2 hatalmas bőröndömet, és a táskámat, és elindultam a taxihoz.
 A sofőr mesélt nekem apáról, és azt is mondta, hogy a Londoni X-Faktorban már megvannak a kedvenc csapatok, és van egy, amit az apu mentorál, és lányok ezrei rajonganak értük. Megkérdeztem, hogy kik azok, de azt mondta, hogy nem mondhatja el, mert apa megtiltotta neki.

Bevallom kíváncsi lettem. Lányok ezrei?! Akkor biztos valami nyálas kis fiúbanda lehet. De azért én nagyon kíváncsi voltam rájuk.


*A repülőtéren*


Voltam már repülőtéren, de a mostani egy különleges alkalom. Londonba megyek. Mindig is imádtam azt a várost, de miket is beszélek, én nem a városra vagyok kíváncsi, de még nem is apura, hanem arra a bizonyos fiúcsapatra.


*A repülőn*


Mivel van bennem egy kis „fanság”  Justin Bieberrel szemben, majdnem mindig őt hallgatom. Ez most is így volt. Pont a Nothing like us című számát hallgattam, mikor rezegni kezdett a kezemben a telefonom. 
Apu írt egy SMS-t. Mintha a fejembe látott volna. Tudta, hogy mire gondolok akkor.


„Szia Lola! Tudom, hogy mesélt a taxisofőr a mentoráltjaimról, és tudom, hogy hagyományaidhoz híven nagyon kíváncsi vagy rájuk, de hidd el, mindennek megvan a maga ideje! Amint megérkezel Londonba, a repülőtéren várni fog az én egyik legjobb barátom lánya, hogy körülnézzetek Londonban. A neve Sarah Parker. Nagyon aranyos és kedves lány, valószínűleg nagyon jó barátnők lesztek! Puszi: Apa”


Nagyon örültem, mikor mondta, hogy egy lány fog rám várni Londonban, ugyanis én itt apun kívül senkit és semmit sem ismerek. Remélem, barátnők leszünk.


*1 órával később*


Jókedvűen keltem fel a szundításomból, a stewardess hangjára.

„Kedves Londonba tartó utasaink, kérjük, kapcsolják be öveiket! Megkezdjük a leszállást!”

Itt vagyok! Megérkeztem Londonba, és ahogy apu is mondta egy kedves fekete hajú lány várt engem az érkező kapuban.

-          Szia, te vagy Lola, igaz? – kérdezte.
-          Szia, igen. Te pedig nem lehetsz más, csak Sarah.
-          Pontosan, na, menjünk, mert a kocsi már vár. – jelentette ki Sarah, megfogta a kezem, és a kocsiig húzott.
-          Okéoké, de hova megyünk? – kérdeztem kíváncsian.
-          Hát vásárolni! – mondta önfeledten Sarah.
-          De nekem nincsen pénzem! – mondtam szomorúan.
-          Nézd csak meg még jobban az ülésedet!
-          Úristen! Ez egy bankkártya?! – kérdeztem, és majd kicsattantam a boldogságtól.
-          Miért minek látszik te buta? Ez egy kártya rajta 1000$-ral. – mondta Sarah nevetve.
-          Na mire várunk?! Gyerünk vásárolni! – mondtam és finoman vállon böktem és együtt nevettünk.

4 megjegyzés: